Klíma fogyasztás, mennyit fogyaszt egy klíma?
Elsősorban a hűtésre használt klímák fogyasztását vizsgáljuk meg ebben a hírünkben és azt, hogy hogyan lehet takarékoskodni a klíma használatával. Persze túlnyomó többségük a fűtésre is igaz.
Talán ma már nem kell nagyon részletesen beszélni az Inverteres klímák előnyeiről. Azt gondoljuk 2020-ban már szinte csak ilyen készülékek vannak forgalomban és szinte csak ilyent ajánlanak a fogyasztóknak. Nagyon-nagyon röviden: az inverteres klímák folyamatosan változtatják a teljesítményüket, így spórolva a fogyasztáson. Szerencsére ezt automatikusan teszik, de mit tehetünk ezen túl mi, ha szeretnénk a klíma fogyasztásán spórolni?
Tanácsok a klímáka fogyasztás csökkentésére
1. A klíma gazdaságos üzemmódja
Első és legfontosabb, nem kell feltétlen a leghidegebb fokozatban működtetni a klímát, persze vannak olyan pillanatok, amikor minél hamarabb szeretnénk hűvöset a lakásban és ilyenkor hajlamosak vagyunk elfelejtkezni a fogyasztásról, hónap végén pedig csúnyán nézünk a légkondira, hogy ez igazán sokba került. Pedig pár apró trükkel kis odafigyeléssel a kényelmi érzetünk és a pénztárcánk is jól jár.
Egyes klímák már rendelkeznek úgynevezett ECO üzemóddal, melynek bekapcsolásával, ilyenkor a hőmérsékletnek megfelelően automatikusan állítja a készülék a kompresszor teljesítményét érdemes rá figyelni és használni.
Amikor kint tombol a nagy meleg, hazaérve azonnal a turbó fokozatra kapcsoljuk a készüléket, ráadásul még jól leállítjuk a hőfokot is majd jól megfeledkezünk a gépről és már csak azt vesszük észre, hogy fázunk.
Ma már egyre több készülék rendelkezik wifi adóval, érdemes rákötni a lakás hálózatára és telefonról bárhonnan tudjuk vezérelni a klímát. Így mikor elindulunk hazafelé, be tudjuk azt kapcsolni, természetesen normál funkcióval és a saját kényelmünknek megfelelően nyári nagy melegben 23-26 fok közé állítva. Így mikor hazaérünk már kellemes idő fogad, a klíma mégis kevesebbet fogyaszt mintha turbó fokozaton ment volna.
A hőfok beállításánál ne feltétlen a külső hőfokot figyeljük, hanem a lakásban uralkodó hőmérsékletet, sokszor pár fokkal, ha csökkentjük a levegő hőmérsékletet máris elegendő. Ha huzamosabb ideig tartózkodunk a klímás lakásban, akkor bizonyos idő után vagy vegyük minimumra a ventilátor sebességét vagy automatára állítsuk a készüléket, így az magától le fogja csökkenteni annak sebességét. Egyszer csendesebb is lesz a gép, a huzatra érzékenyeket kevésbe fogja zavarni, de nem utolsó sorban kevesebbet fog fogyasztani.
Minél többet tartózkodunk a klímás szobában, annál feljebb tudjuk emelni a hőfokot anélkül, hogy a kényelmi érzetünk változna. Sokan ilyenkor már kikapcsolják a készüléket aztán percek múlva ismét be, pedig egyszerűen minimum ventilátor mellett egy fokot emelni kellene a hőmérsékleten. Nagyon sokat jelent a fogyasztáson akár egy fok is.
2. A klíma éjszakai üzemmódja
Nagy segítség ez a gomb azoknak, akik nem bírnak éjszaka aludni és álmatlanul forgolódnak a melegtől vagy zavarja őket a hangos zaj.
Ez egy igazán egyszerű módja a spórolásnak. Valljuk be, egy idő után elkényelmesedünk és nem is figyelünk oda, talán már nem is tudjuk, mi mindent tud egy adott klíma. Az éjszakai üzemóddal egyetlen gomb megnyomásával egy igazán jó beállítássorozatot végez el a készülék önmagán. Persze mielőtt megnyomnánk ezt a gombot, előtte érdemes a készüléket már üzemeltetni normál üzemmódban. Hiszen ezzel a gombbal minimálisra csökkenti a teljesítményt, csak bizonyos hőfok között engedi szabályozni a készüléket, esélytelen beállítani 18 fokot.
Minimálisra veszi a ventilátor sebességét. Szóval egyszerűen szinten tartja minimális teljesítmény mellett a beállított hőfokot.
3. Időzítés
Az igazán profik használják az időzítő funkciót. Pláne azoknál a készülékeknél érdemes erre figyelni, amik nem rendelkeznek wifi modullal. Így be lehet állítani a gépet, hogy az mikor kapcsoljon be. Könnyen megoldható, hogy mire hazaérkezik munkából, a klíma már előhűtötte a lakást. Sokaknak ez nem olyan fontos, de az automata kikapcsolással már valóban érdemes számolni. Ezt legfőképpen éjszakára szoktuk javasolni. Legtöbb ember a melegbe nem tud elaludni, de fél attól, ha elalszik, reggelig megy a klíma és megfázik, és azon túl sokba fog kerülni. Sokan mondják, „ha már elalszom, nem érzem hány fok van, minek menjen a gép”.
Ilyenkor valóban jól jön az automata kikapcsolás, lefekvéskor beállítjuk, hogy még egy órát menjen a készülék, így könnyen el lehet aludni és a klíma egy óra múlva automatikusan kikapcsol.
4. „Bölcsességek” a klíma üzemeltetésről
Sokan mondják, hogy milyen gazdaságos folyton üzemeltetni valamit és az állandó ki be kapcsolás többe kerül. Ez egy tévhit, ha nincs szükségünk a készülékre, akkor ki kell kapcsolni így az biztos nem fogyaszt.
Még egy trükk a sok kicsi sokra megy elvét követve. A legtöbb esetben a készülékeket vagy külön egy kismegszakítóra kötjük a villanyhálózatra, vagy pedig villásdugóval csatlakoztatjuk a konnektorba. Sokan a légkondit csak hűtésre használják, de attól független az egész télen be van dugva és stand by üzemmódban várja a parancsokat, ami teljesen felesleges. Hiszen a mai készülékek többsége egy egész téli áramtalanítás után is megjegyzik az utolsó beállításokat. Húzzuk ki nyugodtan.
Sokan nem mernek olyan bátran a klíma távirányítójához nyúlni, mert korábbi tapasztalataik nem voltak túl jók. Szerencsére elmondhatjuk, hogy a készülékek rengeteget fejlődtek és ez nagyon jó hatással volt a fogyasztásukra is. A régi ON / OFF klímák sokat fogyasztottak nagyon rossz hatásfokkal. Sokakban ez maradt meg. Ma már a töredékét fogyasztják a légkondik ezeknek a készülékeknek.
Talán az utolsó bölcsesség, legtöbb esetben a túl olcsó készülékek üzemeltetése többe kerül, mint egy kicsit drágább készüléké és akár pár év alatt megtérül az árkülönbség.
A legjobb, ha egyszerűen megkérdezi ezt egy szakértőtől. Higgye el szívesen, segítünk a vállasztásban, hiszen ez nekünk nem csak a munkánk hanem a hobbink is, így folyamatosan követjük az újításokat, figyeljük a fejlesztéseket és szívesen beszélünk róla bárkinek akit ez érdekel.
Sokszor már azért is ajánlunk nagyon régi készülékek helyett újat, mert egyszerűen az üzemeltetéssel sokkal jobban járnak. Pláne a régi műszaki hibás készülékek javítása már túl költséges is lenne, hiszen a klíma töltőgázok is folyamatosan változnak, fejlődnek.